top of page

Blog bejegyzés

Rakodástechnika - Rámpák: Crawford Assa Abloy

Ahogyan 2017. szeptemberében elkezdtük, jelen cikkünkben folytatjuk a GATE Szerviz Kft. által forgalmazott rakodástechnikai berendezések bemutatását. Mostani bejegyzésünkben a Crawford rámpa, rámpakiegyenlítő termékeit vesszük górcső alá.



A GATE Szerviz által kezelt logisztikai központokban minden esetben megoldandó probléma rakodástechnika. Ezért a gyártók igyekeznek különböző funkciójú rámpa, valamint rámpakiegyenelítő eszközöket előállítani, melyek egyéni igények szerint is gyárthatók. A Crawford rámpa termékei is ilyenek.


A Crawford egy ideje az Assa Abloy Entrance Systems része, ahol minden érdeklődő megtalálhatja a telephelyének megfelelő kaputechnikai vagy rakodástechnikai berendezést. A Crawford garázsajtók gyártásával indult az 1950-es években, 1966-ban gyártották első szekcionált kapujukat Svédországban, ez után specializálódtak a rakodástechnikai berendezésekre. Mára a cég termékei minden kapu- és rakodástechnikai területet lefednek. 2011-ben a Cardo, a Crawford, illetve Megadoor anyacége felett tulajdonjogot szerzett az Assa Abloy Entrance Systems, a termékeik így Assa Abloy név alatt is futnak. Ez a felhasználók számára a szaktudás, valaint tapasztalat ötvözetét jelenti egy helyen, a gyártók különböző termékeivel.


A GATE Szerviz Kft. által forgalmazott Crawford Assa Abloy rámpa, rámpakiegyenlítő termékek:



Hidraulikus billenőnyelves Crawford rámpa

Robosztus, könnyen karbantartható eszköz. Biztonságos, hatékony rakodást tesznek lehetővé állásidő minimalizálása mellett. Ez kivételesen magas biztonságot eredményez áruk szállítása terén, kiküszöbölve a baleseteket vagy árusérülést. A robosztus billenőnyelv elnyeli a rá ható erőket, ezáltal hosszú élettartamú. Kis karbantartásigényű, problémamentes működtetéssel. Az innovatív, egyedi Assa Abloy 950 szériaszámú dokkolást ellenőrző rendszer biztosítja mind a rámpa, a dokkoló ház, valamint a kapu tökéletes működését egyben. A szükséges gombok beállíátsával a beépített vezérlőegységen könnyen kezelhetjük a teljes rakodó berendezést. Ezáltal az ajtók, a rámpa irányítóegységei, a vezérlőegységek külön-külön bekábel


ezése szükségtelenné válik.


L6010S Swingdock Crawford rámpa A rámpa általános ipari felhasználásra fejlesztett megoldás. Billenő rámpanyelve biztonságosan hidalja át a rámpa, valamint a teherautó platója közötti rést.

DL6010SA Swingdock Autodock Crawford rámpa Keretének köszönhetően könnyen épületbe integrálható. Komplett rakodóház alapzatot ad az épületen kívül, tartalmaz minden releváns alkatrészt, a rámpát, ponyvát, kaput a teljes rakodóállomás érdekében.

Crawford DL6010SR Swingdock Replacement Költségkímélő megoldás elavulttá vált rámpa cseréjére. Sok méretben, valaint kerettel elérhető.

DL6111S Swingdock 100 & 150 Crawford rámpa Nagy munkabírású rámpa 100kN vagy 150kN rakodókapacitással. Robosztus, megbízható megoldás, mely nagy teljesítményt garantál áruk tömeges kezeléséhez.


Hidraulikus teleszkópos nyelvű Crawford rámpa

Ezen rámpák mozgatható, teleszkópos rámpanyelvvel rendelkeznek, mely nagyobb teret biztosít a tehergépjármű rakodótere és a rámpa között. Ennek köszönhetően precízen pozícionálhatók az optimális, biztonságos rakodás érdekében. A rendszeres, könnyű, gyors megelőző karbantartás biztos működést eredményez. Mindegyik hidraulikus, teleszkópos nyelvű rámpa könnyen működtethető. Az innovatív, egyedi Assa Abloy 950 szériaszámú dokkolást ellenőrző rendszer biztosítja mind a rámpa, a dokkoló ház, mind a kapu tökéletes működését egyben. A szükséges gombok beállíátsával a beépített vezérlőegységen könnyen kezelhetjük a teljes rakodó berendezést. Ezáltal az ajtók, a rámpa irányítóegységei, valamint a vezérlőegységek külön-külön bekábelezése szükségtelenné válik.


DL6020T Teledock Crawford rámpa Univerzális megoldás, a legflexibilisebb dokkoló rendszer. Minden rakodóhelyzetre alkalmas komplexitástól függetlenül. Opcionális ergonomikus nyelv teszi lehetővé a teljesen zökkenőmentes rakodást a rámpáról a teherautó platójára. Ideális rugós lökhárító nélkül elektromos emelőhátfalas tehergépjárművekhez.


DL6121T Teledock 100 & 150 Crawford rámpa Nagy munkabírású teleszkópos nyelvű rámpa 100kN (10 tonna) vagy 150kN (15 tonna) rakodó kapacitással. Robosztus, megbízható szerkezet garantálja a nagy teljesítményt a nehéz és egyenetlen súlyelosztású áruk rakodásánál.

DL602TR Teledock Replacement Crawford rámpa Költségkímélő megoldás a már meglévő, elavult vagy szerviz közben sérült rámpa esetén. Sok méretben, keret dizájnban elérhető, a meglévő rámpa helyére illeszthető bármilyen műszaki tervezőmunkát mellőzve.

DL6020TA Teledock Autodock – Crawford rakodóház rámpa Keretének köszönhetően könnyen épületbe integrálható. Egy komplett rakodóház az épületen kívül, melyhez opcionális ergonomikus nyelv is elérhető.


DL 6020TA Teledock Autodock Crawford rámpa Keretének köszönhetően könnyen épületbe integrálható. Egy komplett rakodóház az épületen kívül. Nagy teherbírású rámpa, 100kN vagy opcionálisan 150kN. A robosztus, megbízható berendezés nehéz rakományok kezelésénél nagy teljesítményt garantál.

Teledock Isodock Crawford ráma

Különösen hűtőházakra tervezett rámpa a rakodási folyamat közbeni állandó hőmegtartás érdekében. Zárt állapotban alulról nagyon jól szigetelt a különböző hőmérsékletek beengedése ellen. A hagyományos rámpákhoz képest 75%-os energiamegtakarítást biztosít. Emellett a rámpa kialakítása miatt elnyeli a dokkolás közben az épület padlóján keletkező erőket. Pufferek segítenek az épület megóvása érdekében. Egyszerűbb beépíthetőség előre összeszerelt, beépítésre kész egységének révén. A rakodóház berendezései egy kezelőpanelről működtethetőek.



DL6020TI Teledock Isodock Crawford rámpa Energiagazdaságos teleszkópos nyelves rámpa hűtőházi raktárak részére. Előre összeszerelt, beépítésre kész állapotban szállítjuk, az alsó szigetelő panellel. Az egység a már meglévő rakodóaknába kerül beemelésre.

Lépcsős autodock Crawford rámpa

A lépcsős autodock megnövekedett hatékonyságot, biztonságot jelent a rakodási folyamat során. Mind teherautók, mind kamionok számára ideális megoldás. A járművek csukott rakodófallal dokkolhatnak, mely ideális a hőmegtartás, ezáltal energiafogyasztás szempontjából. Egy kezelőpanelről működtethetőek a rakodóház berendezései. A lépcsős autodock egy teleszkópos nyelves rámpa öntámogató kerettel a különböző épületekhez való könnyebb telepítéshez.



DL6020STA Step Autodock Crawford rámpa Teleszkópos nyelves rámpa kerettel bármely épületbe való könnyű beépítésért. Az autodock alapja egy teljes rakodóház, mely az épület külső homlokzatára kerül telepítésre. Minden vonatkozó elemmel felszerelve: rámpa, ponyva, kapu.

Combidock Crawford rámpa

Különféle dokkolási magasság igényű tehergépjárművek fogadására alkalmas rámpa, mely a logisztikai központok számára költségkímélő megoldást jelenthet. A teleszkópos rámpanyelv egy kapcsoló egyszerű működtetésével irányítható. Egyedi biztonsági ellenőrző rendszer automatikusan követi a jármű platójának a targonca által okozott vertikális mozgásait. Amennyiben a jármű horizontálisan elmozdulna, ugyanazon automata rendszer korrigálja a rámpanyelvet a helyes pozícióhoz, ezzel lehetővé téve a biztonságos közlekedést a rámpán át a jármű platójára. Ezt a finom közlekedést a különösen lapos rámpanyelv is lehetővé teszi. Az innovatív, egyedi Assa Abloy 950 szériaszámú dokkolást ellenőrző rendszer biztosítja mind a rámpa, a dokkoló ház és a kapu tökéletes működését egyben. A szükséges gombok beállíátsával a beépített vezérlőegységen könnyen kezelhetjük a teljes rakodó berendezést. Ezáltal az ajtók és rámpa irányítóegységei és vezérlőegységek külön-külön bekábelezése szükségtelenné válik.


Crawford DL 6030C Comidock Crawford rámpa

Teleszkópos, nagystabilitású alumínium ötvözetből készülő rámpanyelvvel rendelkezik, ezzel biztosítva a ergonomikus és gazdaságos működést, mivel automata korrekcióknak köszönhetően kevesebb kézi vezérlést igényel.



Manuális Crawford rámpa - Billenyő nyelves minidock rámpa

A manuális rámpák és rakodólapok gazdaságos és megbízható megoldások egyszerű rakodóaknákhoz. Hídként funkcionál a logisztikai épület és a bedokolt jármű között. Kézzel könnyen működtethető, különböző konfigurációval rendelhető berendezések, melyek nem igényelnek áramellátást, ezzel költségkímélő megoldások.



DL6010SM Swingdock Minidock Crawford rámpa A Swingdock Minidock kézzel mozgatható billenő nyelves rámpa, olyan helyekre fejlesztve, ahol a flotta ugyanolyan gépjárművekből áll, azonos platómagassággal. Habár kézi működtetésű, gázrugóval szerelt, mely könnyebbé teszi az egy személyes működtetését. A rámpanyelv acélból készül, formája különösen lapos a zökkenőmentes áruszállítás érdekében. Pufferek teszik biztonságossá a dokkolást, így sem a tehergépjármű, sem a rakodóakna nem sérül.

Crawford rakodólap (DB6050F, DB6050MZ) Manuálisan alkalmazható rakodólap, mely rámpaként szolgálhat. A Crawford Assa Abloy két variációt kínál erre, fixen a talajhoz rögzített vagy vezetősínen mozgó rakodólapot. Acélból, nagy teherbírású rugóval készülnek. Használaton kívül a rakodólap mindkét esetben vertikális pozícióban rögzíthető biztonsági zár segítségével.


Crawford rakodólap (DB6050KBS) – Kisebb munkatartományra Rakodólap és fém vezetősín kombinációja, mely függőhídként szolgálhat, valamint oldalra is mozgatható. Kisebb munkatartományra, max. 135 mm kiegyenlítésre tervezve. Könnyű alumínium kivitel. Csúszásmentes felülete révén biztonságos, de robosztus, könnyen tisztítható és nem igényel mechanikai karbantartást.

Crawford rakodólap (DB6050SKB) – Közepes munkatartományra Két különböző módon telepíthető rakodólap, fix pozícióban, valamint vezető sínnel oldalra mozgatható verzióban. Közepes munkatartományra fejlesztve, kb. 200 mm kiegyenlítésre. Könnyen kezelhető könnyű alumínium kivitele miatt. Csúszásmentes, robosztus, könnyen tisztítható, nem igényel mechanikai karbantartást.

Amennyiben megbízható, minőségi rámpát keres, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal, akik szívesen felvilágosítják a Crawford rámpa berendezésekkel kapcsolatban!


Comentarios


Los comentarios se han desactivado.
bottom of page